Ruszin Nemzeti Ünnepek
2011. július 16. szombat, 10:48

Ruszin Nemzeti Ünnep 2019.

Az egyik legnagyobb ünnepünket, a Ruszin Nemzeti Ünnepet idén a Miskolci Egytetem
Aulájában tartottuk meg. A Ruszin Nemzeti Ünnep fővédnöke Dr. Semjén Zsolt
Nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes volt.
Az ünneplőbe, népviseletbe öltözött félezer vendég méltón ünnepelhetett az impozáns
díszteremben, ahol régi ismerősökkel, közeli munkatársakkal, kedves rokonokkal is
találkozni, beszélgetni lehetett. Az eseményt Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és
Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Nemzetiségi Főosztályának
főosztályvezetője és Dr. Kovács János, a BAZ Megyei Önkormányzati Hivatal főjegyzője
köszöntötte kedves, értékes szavakkal. A Ruszin Nemzeti Ünnepet beszédével Giricz Vera, az
Országgyűlés nemzetiségi szószólója nyitotta meg.
A megnyitó után Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke, Szilcer-
Likovics Olga és Szónoczki János elnök-helyettesek átadták a 2019. évi Hodinka Antal
Díjakat.
A mindenki lelkéhez szóló Parakliszt a Nagyméltóságú és Főtisztelendő Dr. Orosz Atanáz, a
Miskolci Egyházmegye püspöke végezte. A szertartás végén együtt énkeltük-suttogtuk az ősi
liturgikus szláv nyelven a szent szavakat, imákat, megnyugodhattunk közösségünkben.
Az ünnep záróakkordjait a Kárpátaljai Akadémiai Népi Énekkar dalai, fergeteges táncai,
zeneszámai szolgáltatták. Az előadás végén felharsanó ovációkon és a vastapson túl
szeretnénk most is kifejezni köszönetünket a felejthetetlen előadásért Potapcsuk- Petij Natália
művészeti vezetőnek és karnagynak, az énekeseknek, táncosoknak, zenészeknek.
Nemzeti Ünnepünk megszervezésért mindenki nevében külön köszönetünket fejezzük ki
Szónoczky Máriának, Miskolc MJV és a BAZ megyei területi Ruszin Nemzetiségi
Önkormányzat elnökének és a segítőkész munkatársaknak. Köszönetünk és elismerésünk az
ünnep fiatal és remek műsorvezetőinek is: Medvigy Hannának és Thomázy Grétának, akik
ruszin illetve magyar nyelven konferálták az előadást.
Az ünnepi ebéden látszott csak igazán, hogy milyen sokan ünnepelünk. Az örömteli
találkozások, várva várt viszontlátások vidám zsivaja töltötte meg az egyetem éttermének
különtermét. A kellemesen elköltött ízletes ebéd mellett sok értékes és érdekes gondolat is
terítékre került, az ünneplés mellett nemzetiségünk jelenje és jövője is fontos volt
mindenkinek. A mihamarabbi találkozást várva vettünk búcsút egymástól és Miskolctól.
Írta: Giricz Viktor
 
Ruszin Nemzeti Ünnep 
Egerben 2018
Heves  megye  székhelyén,  Egerben  gyűlt  össze ebben az évben a hazai ruszin közösség megemlékezni az   1703.  máj u s  22-én  Beregszászban  a  Rákóczi szabadságharc  mellett  zászlót  bontó  Esze Tamásra  
és  a Nagyságos  Fejedelemre.   
Ünneplésünk  az  egri  bazilikában  kezdődött,  ahol  egyháziszláv nyelvű  Szent Liturgián vettek részt  az  ország  különböző részein  élő  ruszin  közösségek  és képviselőik .  Az  ünnepi  Szent Liturgiát Főtisztelendő Terescsula László  filkeházai  
parochus  úr vezette, Orosz-Tóth György abodi és Tivadar Mihály atya budapesti lelkésszel.  Szónoczki  János  Mihály görögkatolikus pap, az evangélium üzenetéhez kapcsolódva a megbocsátásról, a felebaráti és az ellenség szeretetéről tanított.  
Ez  tette  naggyá  népünket,  egyházunkat.  A fájdalmak,  a megaláztatások  során  elviselt  szenvedések szenteket emeltek egyházunk oltáraira. Krisztustól kapott feladatunk: emlékezni és megbocsátani. A Szent Liturgián jelenlévők  a szent áldozást követően a bazi-
lika mellékhajójában  lévő kápolnához  vonultak,  ahol az  1696-os  máriapócsi  csodás  könnyezés  során,  az „átutazásban” lévő ikonról készített másolat található.
Mi, a jelenlévők  400 fős serege, megálltunk az Istenszülő  képe  előtt  és  imáinkkal,  énekeinkkel  köszöntöttük  Őt .  A  j eles  ünnepen  énekeinket,  imáinkat Tóthbegyi Zsolt szolgálata segítette.   Az ünnep további eseményéneknek az Eszterházy
Károly  Egyetem  Gyakorló  Általános  Iskola  auláj a adott  helyett.  Elsőként  Giricz  Vera,  a  Magyarország Országgyűlésének  ruszin  nemzetiségi  szószólój a  köszöntötte  a jelenlévőket,  majd  Kramarenkó Viktor,  az  Országos  Ruszin  Önkormányzat  elnöke  mondott  
beszédet.
  Eger  város  köszöntőjét  Rázsi Botond alpolgármester mondta el.
  Nemzeti  Ünnepünk  kiemelt vendégei  a  Kárpátaljáról  érkező „Bábcsinya”  népi  együttes  volt, Prokop  Olga  vezetésével,  Nemes Lilija népdalénekes és Brecko Vitalij   harmonika  művész  közreműködésével.  Az  együttes  színvonalas  műsorával  tette  hangulatossá  
és  felejthetetlenné  nemzeti ünnepünket.
                                      Szónoczky János Mihály

 

 

A 2012. évi Ruszin Nemzeti Ünnep

Miskolc-Görömbölyön

Az országos ünnepséget a helyi paróchus, Dudás László atya nyitotta meg, megható beszéddel üdvözölte a nagyszámú vendégsereget. Hangsúlyozta, hogy az idén a magyarországi ruszinok Nemzeti Ünnepüket Görömböly lakosságával együtt ünnepelik, mivel egybeesik a falu fennállásának 300. évfordulójával. A paróchus nem titkolta abbéli örömét, hogy, kellemes légkörben, saját templomában, az egész országból és a határon túlról érkezett nagyra becsült vendégekkel van alkalmuk ünnepelni a híveknek és neki, az ő pásztoruknak.

A rövid köszöntő beszédet követően elkezdődött az ünnepi Szent Liturgia. Az ünnepélyességet fokozta az is, hogy a liturgiát Simon Györgyfőhelynök,az ungvári Keresztelő Szent János Születése templom paróchusa,a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Hivatalának helyettes vezetője, egyházi szláv nyelven vezette, ahogy azt több évszázadon keresztül tették a magyarországi ruszinok. Ungvári vendégünk csodálatosan erős hangját kiegészítette a külföldön is jól ismert Szent Efrém Férfikar, melyetTamás Bubnó karmester vezényelt.

A prédikációt Szónoczky János Mihály atya tartotta. Az ünnepi Szent Liturgiában Szent Máté evangéliumának 28. fejezete 16-20. versekig szolgáltatta az ünnepi beszéd alapját.

A mise befejeztével az ungvári vendég, Simon György anyanyelvünkön, választékos ruszin nyelven szólt a jelenlévőkhöz.Őt is megérintette az emelkedett, ünnepélyes légkör, szívet melengető, őszinte szavakkal fordult a magyar testvérekhez, köszöntötte a borsodi egyház híveit és vendégeit. Majd házigazdaként Dr. Bory Endre, a Miskolci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnök köszöntötte a helyi és külföldi vendégeket, megköszönte a részvételt és azt, hogy ily módon támogatják hazánk észak-keleti részén működő ruszin közösséget.

Az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke, Giricz Vera rövid, de tartalmas beszédében nem csak az ünnepről szólt. Tájékoztatta a vidéki ruszinokat a nemzetiségi közélet jelenlegi helyzetéről, beszélt arról, hogy mit sikerült végrehajtania az ORÖ-nek a vezetése alatti első évben, néhány jövőbeni tervet is megemlített. Megemlékezett arról is, hogy a Szent Efrém Férfikar is jubilál az idén, hogy éppen tíz évvel ezelőtt kezdte el a férfikar mindnyájunk számára áldásos tevékenységét, és hogy a ruszin közösség támogatása is hozzájárult hírnevükhöz. Büszkék vagyunk rájuk, mert már eddig is dicsőséget hoznak hazánknak. Ezt követően az elnök asszony átadta a szót a nagyra becsült vendégnek, az Emberi Erőforrás Minisztérium Nemzetiségi Oktatási Osztály vezetőjének, Kraszlán Istvánnak, aki szólt a nemzetiségi nevelés és oktatás aktuális lehetőségeiről, amelyekről részletesebben a vendégünkkel készült interjúban olvashatnak.

Az ünnepi beszédek meghallgatása után a hívek és a vendégek kimentek a napfényes, barátságos templomudvarra, ahol megkoszorúzták Bacsinszky András püspök emléktábláját és II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, az ismerősökkel, régi barátokkal folytatott kellemes beszélgetések, közös fotók készítése révén folytatták az ünneplést. Azután a jelenlévők a Görömbölyi Közösségi Ház tágas termébe közös imádkozás és Simon atya áldása után elfogyasztották a finom étkeket. Nem maradhatott el a ruszin háziasszonyok által készített finomságok hagyományos bemutatója és kóstolója.

Ebéd után a vendégek nagy része meglátogatta az országszerte és külföldön is ismert történelmi pincesort, az 1938-ban kőből épített kis kápolnát, a ruszin múltat őrző múzeumot, amelyben természetesen, a helyi szőlőművelők és borászok büszkeségét képező tárgyak vannak kiállítva.

 

Ruszin Nemzeti Ünnep Gödöllőn

2011. május 22.

A Rákóczi szabadságharc kezdetén, 1703. május 22-én Beregszászon bontotta ki II. Rákóczi Ferenc zászlóit Esze Tamás. A lobogókon latin nyelvű felírat volt látható: „Istennel a Hazáért, a Szabadságért!” A Nagyságos Fejedelem mindig jó szívvel viseltetett a ruszinok iránt, nyelvünket is beszélte és a leghűségesebb népének, vagyis „gens fidelissimának” nevezte elődjeinket. Ennek emlékére minden év május 22-én ünnepeljük Nemzeti Ünnepünket.

Az idei ünnep egyházi szláv nyelvű görögkatolikus hálaadó misével kezdődött a Gödöllői Premontrei Kápolnában. A zsúfolásig megtelt templomban Bendász Dániel és Szücs István kárpátaljai, valamint Szónoszky János Mihály sajópetrii lelkészek mutatták be a szertartást, kísért a Szent Efrém Bizánci Férfikar Dr. Bubnó Tamás vezényletével. Az emelkedett hangulatú szertartást megtisztelte jelenlétével Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere.

A Ruszin Nemzeti Ünnep megnyitóján a hazai ruszin közösség mintegy 300 fős közönségét Paulik Antal Úr, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetiségi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese köszöntötte. Részt vett az ünnepségen Kolossváry Yvett főreferens asszony, határon túli ruszin testvéreink és a Ruszin Világtanács képviselői, élükön a tanács elnökével, Papuga Gyura úrral, a 2011. év Hodinka emlékplakett várományosai és családtagjaik, a komlóskai és a múcsonyi fellépők és kísérőik, az Országos, a B-A-Z megyei, a fővárosi, a Pest megyei és a települési ruszin önkormányzatok képviselőtestületei.

 

 

2013. május 25. Nyíregyháza

2012. május 20. Miskolc-Görömböly

2011. május 22. Gödöllő

2010. június 5. Sajópetri

2009. május 23. Vác

2008. május 24. Sárospatak

2007. június 2. Máriapócs

2006. május 20. Pécs

2005. május 21. Budapest

2004. Aszód

2003. Múcsony

2002. Budapest

2001. Komlóska

2000. Sárospatak