Bejelentkezés
Hírlevél
Tiszteletadás és emlékezés |
2016. április 08. péntek, 08:27 |
Tiszteletadás és emlékezés
2015. március 17-én Magyarország Országgyűlése II. Rákóczi Ferenc születésnapját emléknappá nyilvánította, amely döntésével megerősítette a hazai ruszin közösség, a „gens fidelissima” soha el nem múló tiszteletét a Nagyságos Fejedelem emléke iránt.
2016. április 2-án Sárospatakon, az MNM Rákóczi Múzeuma parkjában található II. Rákóczi Ferenc szobránál ünnepelte a hazai ruszin közösség képviseletében 450 fő a Nagyságos Fejedelem születésének 340. évfordulóját. A jeles ünnep alkalmából megtartott, immár hagyományos rendezvénysorozat a Sárospataki Szent Péter és Pál apostolok görögkatolikus templomban Szent Liturgiával kezdődött, majd Aros János, Sárospatak polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, beszédében méltatta II. Rákóczi Ferenc életútját, emléke ápolásának fontosságát a város életében. Giricz Vera, az országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója tájékoztatta a hallgatóságot az Országgyűlés 2016. március 29-i plenáris ülésén megtartott felszólalásáról, amellyel megemlékezett II. Rákóczi Ferenc születésének 340.évfordulójáról, végül Dr. Tamás Edit, az MNM Rákóczi Múzeum igazgatója nagy érdeklődéssel kísért előadása következett a Nagyságos Fejedelem és családja életének Sárospatakhoz kötődő időszakáról. Az ünnepi műsört a helyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak szavalatai és a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak táncai tették emlékezetessé. Az ünnepi megemlékezés zárásaként elhangzott a ruszin nemzeti himnusz után Aros János, Sárospatak polgármestere, Giricz Vera, az országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója, Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke, Szilcer-Likovics Olga és Szónoczki János elnökhelyettesek, Kozsnyánszky János, a Magyarországi Ruszinok/Rutének Országos Szövetségének, a Sárospataki RNÖ és az ORÖ PEB elnöke, Dr. Tamás Edit, az MNM Rákóczi Múzeum igazgatója, a települési és a B-A-Z megyei RNÖ képviselői megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc szobrát.
A hangulatos ebéd közben az ünnepség résztvevői barátságos környezetben megbeszélhették az életükkel és tevékenységükkel kapcsolatos eseményeket, tapasztalatot cserélhettek önkormányzataik működéséről.
II. Rákóczi Ferenc születésnapjának ünneplése a Nagyságos Fejedelem szülőházánál folytatódott, ahol ünnepi beszédet mondott Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társaság elnöke, Dr. Habil Enghy Sándor, a Sárospataki Bibliai Tudományos Intézet vezetője, Kozsnyányszky János, a Magyarországi Ruszinok/Rutének Országos Szövetségének, a Sárospataki RNÖ és az ORÖ PEB elnöke, majd a megemlékezés koszorúzással végződött.
|